Szörföztetek már homokon egy végeláthatatlan vörös sivatagban, miközben a lemenő nap sugarai bearanyozzák a látóhatárt? Namíbiában ezt is megtehetitek, a szafarizáson és delfinnézegetésen kívül. A kispénzűeket sátortábor, a kényelemszeretőket tengerparti és sivatagi hotelek várják. Kedvenc fantasztikus filmemben az amerikai űrkutatók egy Mars-felfedező miniautót küldenek a vörös bolygóra. Óránként borulnak egymás nyakába, úgy örülnek az eredményeknek, hiszen az apró szerkezet bevizsgálja a köveket, mintát vesz a homokból, felvételeket készít a dűnékről.

Aztán egyszer csak nekimegy egy sziklának, majd megáll. A földi bázison mindenki éljenez, örülnek, hogy milyen sikeres volt az expedíció, mennyire sokat megtudtak a homokról, a kövekről.

A filmvásznon ugyanakkor annyit látunk, hogy a jármű fölött ott húzódik az apró kis szikla, majd a kamera megmutatja, hogy a szikla mögött elterül egy hatalmas város, felhőkarcolókkal, repülő csészealjakkal, függővasúttal, nyüzsgő élettel. Én is valahogy így jártam, amikor először voltam Namíbiában.

Kiszálltam a terepjáróból, és álldogáltam egy nagy homokdűne mellett, a vörös sivatagban. Szerencsére azonban gondoltam egyet, és felbaktattam a 300 méter magas homokdomb tetejére. És akkor megláttam a csodát. A végtelen sivatag mögött hatalmas szavanna húzódott, egyre dúsabb növényzettel, zebrákkal, antilopokkal, zsiráfokkal, bivalycsordákkal. El lehetett látni egészen a csipkézett hegygerincekig. Ez a rövid pillanat maga volt a megvalósult álom.

Német sivatagi harcosok

Az utcák és a városok elnevezése igencsak meglepi a magyar turistát Namíbiában. Sétálhatunk a Hofmayer Strassén, megnézhetjük a neogótikus Christuskirchét, vagy felkereshetjük a bajor Lüderitz városát a sivatag szélén. Az óriási vadvilággal rendelkező afrikai ország korábban német gyarmat volta mai napig úgy néz ki, mint egy német városka. Van itt kávéház, lutheránus templom, akár Brandenburgban is járhatnánk, egyedül a fókarezervátum töri meg az illúziót, de a part mentén még pingvineket és akár flamingókat is láthatunk. Korábban itt volt a gyémántbányászat egyik központja, nem messze innen a mai napig kitermelik a drágaköveket. A Gyémánthegyen található a mesés ólomüveg ablakairól híres Felsenkirche.

Finom a tüskés dinnye

A Kalahári-sivatag lakói a busmanok, akik a legrejtettebb területeken is megtalálják a vízforrást, és a mai napig őrzik hagyományaikat. A nama népcsoport egy tüskés dinnyefélét fogyaszt, a narát, amelynek betakarítása népünnepély, hiszen ennek köszönhetik, hogy meg tudnak élni a sivatagban. A hereró törzs emberei ugyanakkor a németekkel vívott csatákra és az ott megölt vezéreikre emlékeznek ünnepségeiken. A Namíbiai-sivatag egyik legérdekesebb növénye a welwitschia mirabilis. Akár kétezer évig is élhet ez a furcsa növény, és ez alatt az idő alatt mindössze két darab levelet hoz. Igen kevés vízzel is beéri, de százévenként azért kell neki egy kis csapadék.

A sivatag melletti szurdokokban régi település nyomait lehet látni. Kétszáz éve még a telepeseknek hat ostort kellett összekötözni, hogy vizet tudjanak meríteni a szurdok alján lévő tócsából. A sivatag mellett azért tavakból sincs hiány Namíbiában. Az Otjikoto-tó a búvárok paradicsoma. 1915-ben ugyanis a német hadsereg egyik alakulata a teljes hadi felszerelést a tóba süllyesztette. Ezek egy részét felszínre hozták, a veszélyes anyagokat hatástalanították, a többit pedig a közeli múzeumban kiállították. A víz alatt azonban még így is maradt annyi haditechnikai felszerelés, hogy a búvárok felfrissíthetik történelmi tudásukat a mélyben úszkálva.

Kiss Róbert Richard