Az ezerévesnél régibb, mintegy egymilliós királyi város zöldben és rózsaszínben pompázik.

Marrakeshben rengeteg a gyönyörű kert, több tízezer pálmafa nyújt hűsítő árnyat és minden ház, mecset, lakóház, szálloda (legyen az Sofitel vagy Sheraton) – rózsaszínű. A helyiek elmondása szerint azért nem fehérre festik a házaikat, hogy a szemüket kevésbé vakítsa a mindig ragyogó napsütés, kézenfekvőbbnek tűnik azonban az Atlaszban fellelhető építőipari alapanyag ősi használata.

Mindez már önmagában csodálatossá teszi ezt a nyüzsgő nagyvárost, de történelmi látnivalókban sincs hiány. A medina (óváros) központjában találjuk a Ben Youssef-Medraszát, a mai egyetemek elődjének is tekinthető Korán-iskolát. Nem messze tőle épült a XIX. század marokkói történelmének egyik fő helyszíne, a Palais Bahia (Bahia palota). Páratlan szépségű, fafaragásokkal díszített termekben idézhetjük meg a Szultán nagyvezírjének, Ahmed ben Moussának mindennapjait. Néhány méterre a medinától, de már az újvárosban tornyosul a Koutoubia-mecset 1190-ben épített, 69 méter magas minaretje, minden marrakechi prospektus főszereplője. A mecset imatermében akár húszezren is imádkozhatnak egyszerre – a számítógép-vezérelt gépmüezzin hívószavára hallgatva. Sajnos csak mohamedánok látogathatják.

A Jemaa el-Fna lesz minden, Marrakeshből hazatért turista legelső és folyton visszatérő beszédtémája, lázas izgalommal taglalva azt, amit sem verbálisan, sem képekkel jól illusztrálni nem lehet. A Jemaa el-Fna Észak-Afrika egyik legnagyobb bazárjának (ott szuknak hívják) az előszobája, egy jókora tér, elválaszthatatlan attól. Az első találkozás rendszerint megrendítő. Az ember kibukkan egy utcából, sikátorból, és – mivel még csak az elején tart a „kapcsolat” – kissé megijed a mindenhonnan dörgő doboktól, a hússütödék füstjétől, a berberek táncától, a hangok, illatok, fények orgiájától, nem beszélve a kígyókról, majmokról, kuruzslókról; talán még Aladdin is dörzsölget valahol egy lámpát. Aztán már mosolyogva haladunk tovább, hogy beszippantson végre a forgatag, s hogy később szabadulni se tudjunk innen. Egy egész nép kultúrája köszön vissza a szukban: a kézművesipar remekei akár egy fél négyzetméteres lyukban, akár egy légkondicinált szőnyegszalonban is megvásárolhatók. Itt mindenki vásárol és mindenki elad, valószínűleg Marrakechben mindenki kereskedő. A visszajáróért elszalasztott fiúcska pedig mindenképp megtalál.

A Jemaa el-Fna és a szuk nem turistaattrakció és még csak nem is a bevásárló turizmus célpontja. Hanem szenvedély és soha el nem múló emlék, amit át kell élni, leírni csak próbálni lehet.

malév