Már az Árpádházi királyaink korában ismert település volt. 1038-ban vám és sóhivatal működött itt. A Munkács- Beregszász- Kisvárda kereskedelmi útvonal keresztezte itt a Tiszát. Akkor még Vídtelke nevű településen keresztül működő kompon szállították a vágómarhát, árucikkeket.

A település nevének előtagja a Tisza folyóra utal, míg utótagja valószínű, hogy az 1063-ban élt, s a Gutkeled nemzetséghez tartozó Keled fia Vid comes (ispán) nevére utal, aki Salamon király udvari tanácsosa volt. Személynévi eredetű helynév; a Gut-Keled nemzetség családfáján is szerepel Vid ispán a XI. században.

1298-ban örökös nélkül elhalt nemes birtoka. Vid neve az oklevelekben 1298-ban tűnik fel először, amikor itt egyezkednek a Gutkeled nemzetségbeli Várdai Aladár fiai Káta nemzetségbeli Gabrianus fiaival Márok (Márokpapi) ügyében.

1312-ben Károly Róbert király, mint örökös nélkül elhunyt Ranold fia Péter birtokait - melyeket Aba nemzetségbeli Omodeus és fiai foglaltak el - Apagyi Péter-nek adta.

1312-ben királyi adománnyal Apagyi Péter kapta, és ettől kezdve a Balog-Semjén nembeli családok tartottak igényt rá.

1381-ben vette meg a Nagysemjéni család, de a Gut-Keled nb. Butykaiak is bírták egy részét egészen 1417-ig.

A XVI. század közepén Büdi Mihály beregi főispán kapta meg, majd a század végén a Csapiak is részesek belőle.

1600-ban Melith Péter kapta meg egy részét, 1634-ben Vidtelekét Kálnoki Székely Ferenc pusztította.

Kis és középnemesség élt a vidéken nagybirtokosság nélkül. Kicsi, de mégis gazdag település volt ez évszázadokon keresztül a helybeliek szorgos munkájának eredményeként. Legrégebbi családok a Győrffyek, Lipcseiek, Koszték, Bogátiak, Péterek.

A Rákóczi szabadságharcból is kivette részét a falu. A nagyságos Rákóczi fejedelem zászlaja alá nem kevesen vonultak be a községből. A hadak és a hadtáp többször kelt át itt a Tiszán.

Az 1848-as szabadságharc idején az utolsó még álló vár – Komárom - falait védte a falu szülötte nemes, nemzetes Péter Tamás.

A reformáció után 100 évvel református egyház működött itt, amelyet az 1646-os bélyegzőlenyomat bizonyít. 1913-ban épült a faluban az eklektikus stílusú templom főként Tiba Béla vezérőrnagy adományaiból.

A helytörténeti kutatók szerint a falu valamikor orsós alaprajzú lehetett, mert a református templom a régi főutca kiszélesedésében áll, korábban itt egy szárazmalom is volt. Az általában soros elrendezésű szalagtelkeken lévő házak a régi nagycsaládi rendszert idézik. Az 1983. évi földrengés a templom falaiban, a középületekben és a lakásokban kisebb károkat okozott, de szerencsére nem döntötte romba a népi építészet emlékeit. Még látható néhány favázas, sövényfalas lakóház. Tiszavid 1978-ig önálló község volt, majd 1989-ig egyesítették Tiszaszalkával, 1990-ben ismét külön községgé alakult a gátőrházhoz tartozó területtel együtt.

A Tisza árterülete félkörben öleli át Tiszavidet. A falu nevének előtagja a folyó melletti helyét jelöli, az utótag névadója talán Keled fia, Vid ispán, Salamon király tanácsosa (1063) volt. A község jeles szülötte: Arday Aladár Nagyszalonta, majd Nagyvárad püspöke.

Látnivalók : műemlék templom, Tiszapart, gémes kút, közkút.