Gőzerővel folynak az Apassionata Extra előkészületei. Az előadás csak, és kizárólag erre a bemutatóra készül, úgyhogy aki nem akar lemaradni, már most megválthatja jegyét a fergeteges történelmi lovas showra. Az előadáson közreműködik az EXPERIDANCE valamint a magyar lovas élet legkiválóbb egyéniségei. |
Az előadásra a 11 kamionnal szállítják majd a felszerelést, ami a hang- és fénytechnikán kívül a hordozható lóistállókat, a speciális padlóburkolókat, melegítő berendezéseket is tartalmazza.
A speciális padlóburkolást több tonnányi homokkal fedik majd be. A „porond” közepén egy 10 x 10 méteres színpad áll majd, ahol a Román Sándor vezette Experidance adja majd elő az egyes történelmi részeket összekötő táncprodukciókat.
Az APASSIONATA Európa nagyvárosi arénáinak legnépszerűbb lovas produkciója Minden évben megújuló programjait szezononként félmilliók látogatják.
A hazai közönség tavaly először találkozhatott a Budapest Sportarénában a nagysikerű nemzetközi show-val.
Idén, kivételesen, egyedülálló MAGYAR műsort szerkesztenek a rendezők.
A Karácsonyi Gálán a magyar lovas élet és sport kiválóságainak apraja és nagyja először áll együtt az Aréna hatalmas színpadának rivaldafényében, színpompás történelmi jelenetekben adva ízelítőt országunk páratlanul gazdag lovas kultúrájáról, amely az idők folyamán szorosan összefonódott népűnk történelmével, mondavilágával, irodalmával és zenéjével.
A temperamentumos előadás szereplői a hagyományőrzők, csikósok, kaszkadőrök, lovas íjászok, solymászok, és a különböző lovas szakágak válogatott sportolói, fogathajtók-köztük többszörös világbajnokok - némelyek testvérpárok, lovas családok - egyesek dinasztiák tagjai, valamint a különbözőképpen idomított lovaik, római kocsik kettes és négyes fogatok.
Jó szórakozást kíván az utazunk.com!
 |