az erdőfejű isteneket
akik hatalmas kőujjaikkal mutatnak a madarak után
de régen is figyeltem!
csivitelő hanggal fizettek a fecskék a kéknek
és perdült a vakító kristály az időtlen tavon
a bűneimet ma sem tudom
de mégis ítéletre várok:
a víz fényes ítéletére
a fények ítéletére
a roppant súlyú hallgatással előttem álló hegyek ítéletére
és kigyúlni lendülnek újra az árnyékok öléből a gyors madarak
csak arról írhatok amit
nagyon-nagyon igaznak érzek
a felfordított hasú ladikok alól hallatszik a víz kotyogása
csivitelő hanggal fizetnek a kéknek a fecskék
harminc évem
holdszerető tündér de csak
egyetlen pillanat az életem
