A mostani növekedés azonban elmarad a tavaly tavaszitól. Akkor ugyanis 300 forint felett váltották be az eurót, most pedig 280-290 forint között mozog.
Az egyik legnagyobb győri bevásárlóközpont center-menedzsere azt mondja: elsősorban hétvégén érezhető, hogy sokan járnak át Szlovákiából vásárolni. Hegyi Ferenc hozzátette: tavaly tavasszal minden harmadik vásárló a határ túloldaláról érkezett és bár most 20-30 forinttal erősebb a forint, mint akkor így is minden ötödik vevő szlovák. A külföldiek a bevásárlóközpontba elsősorban a márkás termékek miatt jönnek vásárolni.
Az egyik legnagyobb győri építőanyag kereskedésben is megérzik, amikor gyengül a forint. Mint mondják eleve 10-15 százalékkal olcsóbbak Magyarországon az ilyen termékek és, ha ehhez még egy gyenge forint is társul, akkor a megtakarítás akár 30-40 százalékos is lehet.
Míg Magyarországon örülnek a külföldi vásárlóknak, addig Szlovákiában az üzletek arra panaszkodnak, hogy a forint gyengülésével együtt az ő forgalmuk is visszaesik. Az egyik nagymegyeri ruhaboltban elmondták: leárazásokkal és nagyobb áruválasztékkal próbálják megtartani a vásárlókat. |