A mögöttünk álló évben sem alakultak át gyökeresen a magyar turisták utazási szokásai, 2007-ben is elsősorban a megfizethető árú tengerparti nyaralási lehetőségeket keresték a legtöbben. Az idei év egyértelmű szenzációja Bulgária volt, ahol jelentősen nőtt a szolgáltatások színvonala, de ehhez egyelőre még olcsóság párosul. Horvátország vonzereje némileg visszaesett, az európai városok közül pedig - a három nagy főváros, London, Párizs és Róma mellett - újra felfedeztük Bécset. |
Az idei év utazási statisztikái még nem állnak pontosan rendelkezésünkre, de nagy biztonsággal elmondható, hogy 2007-ben is a jól ismert, bevezetett úticélok voltak a legnépszerűbbek a hazai utazók körében. Ezek közül is elsősorban az olcsóbb ajánlatok vonzották nagy számban a turistákat, ami szakemberek szerint az idei megszorító intézkedéseknek köszönhető. A lakossági jövedelmek csökkenésének korlátozó hatása a harmadik negyedév végére vált általánossá és a magyarok külföldi utazásait, illetve költéseit számottevően befolyásolták a forint árfolyamának változásai is.
A visszaesést jól jelzik a várakozások is: a magyar háztartások mintegy négytizede tervez a közeljövőben üdülést, 4 százalékuk a következő három hónapban. A családok többsége, 59 százalékuk egy éven belül egyáltalán nem tervez utazást, derül ki a legfrissebb Turizmusbarométer-indexből.
2005-ben a családok üdülésre majdnem 200 ezer forintot terveztek költeni, 2006 első felében több mint 170 ezer forintot, az év második felében már csak 135 ezer forintot. 2007 első felében már csak 120 ezer forintot szántak e célra. A 2007. év végi felmérés szerint azonban az összeg újra emelkedésnek indult, már 136 ezer forintot terveznek átlagosan és személyenként költeni üdülésre.
Ezek alapján érthető, hogy főleg az olcsóbb nyaralási lehetőségek voltak keresettek a mögöttünk lévő esztendőben. A hazai piacvezető utazási irodánál, a Neckermannál elmondták, hogy az idei év egyértelmű slágere - egyébként várakozásaiknak megfelelően - Bulgária lett. A szocialista időszak kedvelt nyaralóhelye az utóbbi években egyre korszerűbb szállodákkal és színvonalasabb szolgáltatásokkal várja a külföldi vendégeket. A bulgár tengerpart a nyugat-európai országokban is egyre népszerűbb célpont, elsősorban olcsósága miatt.
Origo |