Az egynapos rendezvényt a következő évben a Körös vizén, a Szent István parkban egy víziszinpad felállítása követte, majd két hétvégén át színházi előadások. Újabb ötletek és igények valósultak meg akkor, amikor a nézőtér befogadóképessége 750-ről közel kilencszázra emelkedett, és az előadások, valamint koncertek több mint egy hónapon keresztül tartottak. Mindez civil szervezésben, támogatók és magánszemélyek együttműködésével válik valóra évről évre.
Az idei program ismét minden korosztályt és igényt kielégít. Hagyományosan egy nagyszabású koncerttel indul a színpadi program a lelátó felállítása előtt, majd könnyed, nyári estét ígérő előadások követik egymást minden hétvégén. A musicaltől az operetten át a táncjátékig, minden műfaj megtalálható az ez évi programban is. A programok állandóak, július második hétvégéjétől augusztusig tartanak.
Mivel a kezdeményezés civil erőből valósul meg, így elmaradhatatlan része a programnak az egész napos civil találkozó, felvonulás és színpadi show, valamint a teljes Körös-völgy civil szervezetinek találkozója és bemutatója. |