A cég vezetői már március 1-én megérkeztek a magyar fővárosba, ahol az első két nap vezetői tréningen vesznek részt.
A hivatalos program március 2-án, nyitó fogadással indul, ahol dr. Kovács Miklós, az ÖTM Turisztikai Szakállamtitkárságának főosztályvezetője köszönti a vendégeket az ÖTM és az Magyar Turizmus Zrt. nevében.
A vendégeknek a szakmai program mellett lehetőségük lesz a magyar főváros megtekintésére is, 3-án este pedig egy folklórműsorral egybekötött vacsorán vesznek részt. A program szervezésében a Magyar Turizmus Zrt. aktívan közreműködött. |