Így került sor az MT Zrt. kezdeményezésével és koordinálásával, illetve a hazai vendéglátóhelyek összefogásával a Torkos Csütörtök akcióra, amely egyedülálló módon országosan biztosítja a vendégeknek a kedvezményes étkezést, az akcióhoz csatlakozott vendéglátóhelyeken ezen a napon 50 százalékos engedményt adnak a fogyasztás árából. A szakma és a nagyközönség egyaránt pozitívan értékelte a - több tízezer torkoskodót megmozgató - kezdeményezést, így 2008. február 7-én harmadik alkalommal is megrendezésre kerül a Torkos Csütörtök.
A hagyománnyá vált Torkos Csütörtök népszerűségét jelzi, hogy az idei évi akciót követően a megkérdezett éttermek 95,2 százaléka azt nyilatkozta, hogy ismét szívesen részt venne hasonló kampányban. Egyetértettek azzal, hogy a hagyományteremtő szándékkal elindított kezdeményezés hozzájárul az éttermek népszerűségének és forgalmának növekedéséhez, a magyar bor és gasztronómia értékeinek megismeréséhez. A Magyar Turizmus Zrt. még idén megkezdi a 2008-as Torkos Csütörtök szervezését és az akcióban részt vevő szolgáltatók akvirálását. Az erre vonatkozó felhívást, és a jelentkezés feltételeit a Zrt. hamarosan közzéteszi. |