A hat napos borünnepen a kilátogatók szórakoztatásáról pódiumműsorok, humoristák, nép- és cigányzenészek gondoskodnak a tér két végén felállított színpadon.
A szökőkútnál naponta 15 órától sakk -asztalon és aszfalton-, a Maróczy SE-vel. Ugyanitt sötétedés után: "MozgóTér"- a Grand Café vetítései és keskenyfilmek Szegedről a Super8mm Fesztivál gyűjteményéből.
A Szegedi Borfesztivál a hagyományoknak megfelelően idén is a kiállítók borversenyével kezdődik. A borverseny győztesei a május 15-én, 18 órakor kezdőd megnyitón vehetik majd át a díjakat.
Első alkalommal kerül megrendezésre a Szegedi Boregyetem, ahol Dr. Sümegi József, a Magyar Borakadémia elnöke tart előadást a magyar borászati ágazat helyzetéről. A nyilvános előadásra május 17-én, 17 órától kerül sor a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.
Május 18-án, 15 órától jótékony célú borárverésre kerül sor a Tisza Szálló Tükörtermében. Az árverésen befolyt összeg a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítványt segíti egy életmentő orvosi eszköz beszerzésében. |